Felszakadt sóhaj

háló fedi a szűzi nyarat

és csonkig rágott türelemfák

dideregnek

a mélyben lévő sötétségben

veszni látszanak az évek

szeretetkelyhünk

dől nyomorba

minden általunk tett lépéssel

sikoltva feszeng a Most

benne rekedt jelen és jövő

de felgyűri ingujjait

addig szövi a pók fonalát

míg ráébred a Holnap

2012. 02. 16.