Nyugalom szigete

Látom magam előtt a képet

Amint a csintalan fények

Megvilágítják.

Apró virág – lelkek élednek

Téli éj után ébrednek

Szabadság szárnyán.

A nap melegíti a tájat

S világgá szalad a bánat

Vissza se néz tán’.

Tökély

Frissen mázolt, új építésű frigy-ajándék,

melyben büszkén pompázik férj és feleséglánc,

mert vállalt vágyuk – gyermek, s áldás -, ide pottyant.

Így élnek boldogságban, s élvezve a Mindent,

mit Sors Úr adhat. Vedd részed mennyei kegyből!

2010. 09. 26.

(Hexameter. Spondeussal helyettesítve.)

Ismerd fel!

A test, mely soha nem volt rest,

most oly másképpen fest…

Az agy, amely mindent elhagy,

s az élettel felhagy…

A remény, mely olyan szerény,

már soha nem lesz ép erény…

Verejtéked jussa…

A napok elfolynak - mint szürke homok -
az idő vén, ráncos ujjai között,
s arcodon keserű remény hagy nyomot:
szabadulsz gúzsból, mibe sorsod kötött...

Új divatra fehérben…

Utam nem rég még feketében jártam,
térdeltem sok-sok bitófa tövében,
és kaszámmal csak a bakóra vártam,
de ez a kor eltűnt a múlt ködében…

Többet ér…

Többet ér a zsivajban egy igaz szó,
Melyet lehet, hogy elnyom a hangzavar,
Mint csendes magányban egy illúzió,
Ami még a vákuumban is port kavar.

Szonett a kritikushoz

Kétélű fegyver ám a szó barátom,
és néha öl, mint jó termést a sok gaz!
De ha fáj, én nem veszem a kabátom,
talán meg is köszönöm, hogyha igaz…

Reménykeltő

Nem soká´ új nap kel a horizonton;
a remény bágyadt sugarai lassan
kúsznak a korahajnali égbolton,
s a sötét éjszaka elvonul halkan…

Ökör szonett

Tanulj tino, és ökör lesz belőled,
- tudatlan baromról nem jön le irha -
akarsz e igát, nem kérdik tetőled,
sorsod is régen meg vagyon már írva:

Ott, hol…

Hol valóval kacérkodik a látszat,
ott, hol a bakó hajtja tönkre fejét,
ott voltam valahol én: durva vázlat
egy kopott élet-tervrajz hátsó felén…

Nem válogatok!

Én nem válogatok, teljesen mindegy,
milyen színű a bőröd, hány éves vagy,
ki fog majd zokogni utánad, mint egy
kisded, s múltad milyen emlékeket hagy…

Halálra ítélt szavak

Mért kell, hogy a szó, mi tegnap édes volt,
Ma, mint az epe, oly keserű legyen?
Mért kell, hogy lelkemen száradjon folt,
Nincs ember, ki a számra zárat tegyen?

Könnytelen szonett

Néha, mikor bánat gyötri a lelkem,
s kínzó fájdalmam felér már az égig.
Néha, mikor üresnek érzem testem,
s úgy tűnik, utamon nem érek végig.

Kiábrándult szonett

Hiába küzdesz, mint hős gladiátor,
ha az arénában az élet vár rád...
Végül hideg marad a radiátor,
s a kiéhezett tél a csontodba rág.

Elhagyom Szodomát

Elhagyom Szodomának rút városát,
mert konkoly lett az a szívemnek földjén,
s majd Isten dühe gyújtja fel táborát,
hogy szálljon füstje égbe, mint a tömjén.

Tótágas szonett

        Fejre állt világ, nem sok jót birtokol,
        lent van a menny, és odafenn a pokol…
Lentről süt a nap, fentről nő a paraj,
most alattam tornyosulnak fellegek,

Hajnali játék

Hajnali fények csábítják testem

Álommanóra hiába lestem.

Felkel a nap, virágzik a szellem,

huncutul kacsintok, s nyújtom nyelvem

Feléd,

S te – mint csobogó patak – kacagsz.

Mosoly pillantásodtól ugrál szivem,

most nyíló bor – tulipánszirom 

ajkadat pedig akarom…

Akarom!

2019. 03. 08.

Szimultánt szimulálva

szimulál szanyiék várán
szorosan köröző sárkány
szagoló tüzeset vétett
falunak magasan rémtett
amiért hajukon vér lett
mekegőn szaladó sértett
ügetett makogón félvén
felezőn iramoz kérvén

Ha kell...

Ha kell, érted véremet adom

Hogy ne legyen többé olyan napom

Mit viselnem nélküled kell

Nem, nem érhet ily végzet el!

Szívem fényben úszó termében

A tiszta, dübörgő elmében

Szerteágazó, hálózatos eremben

Mély vonalak a tenyeremben…

Főnix

Csonka csonkok fonódása

kék eget köpült e bánatos világra,

mire buborékszíveket aggatott

naptalan szökellésekkel.

Lánc szorította,

óriástalpak döngtek fölötte

penge szabdalta,

ördög rágta…

Az elmúlt negyvenöt...

Gyermekei születnek az éjnek,

a vajúdás feledésbe merül,

az égbolton kigyúlnak a fények,

mikor száz új csillag táncra perdül.

Boldogságport hintenek fejedre,

kacagással töltik meg a teret,

álom-kincset tesznek a kezedbe,

hogy érezd, most minden olyan kerek.

panasz

panaszfelhőmön ülve

könnymozsárban rejtőzik

csitító felem

nem kér enni

uralma alá vonta

a lehetetlent

s felkorbácsolt tüzet

öntözött szív-mesével

Csókod piheg ajkamon

Cseresznyeszínes ajkaid

dús vágyvonalán

dobog pőre szívem,

mitől a madarak

szárnyalást színlelve

röpülnek a kék ég

peremének.

Illúzió

Visítva tépik,

rombolva pusztítják

óriás démonkarmok,

és sehol egy angyal.

Pedig már nem tart soká…

Igazi szerelem

Pislákoló gyertyaláng vetíti fényét

száz és száz csillag felé,

mi tekintetedben egyetlenegy fényév

a remény - jövő elé.

Felhők habjaira arcodat rajzolta

kecses angyali éj-kéz,

szívembe örökkévalóság karcolta

életem édes mézét.

Hiszek

Tengernyi erő, napfénnyel kelő,

Búzaszem - szív, halld, életre hív…

Téged.

Érzelem – páholy, „egy fehér fátyol”,

Sivatagnyi hit, mi zárakat nyit…

Nekünk.

Maholnap

Pille éjben fagyos fényen

ráz reményem

ahogy sikolt: Itt meg mi volt?

Tűzvészt csiholt?

Álnok egy gyík, bút nem enyhít

csak tovább szít.

Farkát téped? Ő elképed,

tovább lépked,

majd újra nő a gyíkvég tő…

Ideje váltani

Folyamatosan csak a nemek.

Nem ezt akartam, nem ezt vártam...

És csoda, ha újból megveszek

hogy az életet kizártam?

Rossz fényviszonyok

szellemem viszolyog

Stop!

Hopp!?!

Az utolsó szusz jogán

Nehéz meghozni a döntést

hiszen szüntelen keressük a rést

ahol átkúszik a napfény

egy része

s arról álmodni sem merünk

hogy a világosság egésze

bearanyozza életünk.

Gyémánt-éj

Vágtázó vágyak tomboló tánca,

ábránd és kéj egyesült románca,

dobogj bennem!

Lüktető, forró vér, elvesztett ész,

kitörő sikoly; egészből a rész,

dobogj bennem!

felszabadulás

bénító félelem metszi

apró cafatokra

amúgy is semmiből

font minden-ruhám

telihold fészkem

szeretet-vacok

nekik

s talán neked is

Bárcsak lennék...

Bárcsak lennék éjvihar vagy perzselő tűz

Mely álmodból minden sötétséget kiűz

Gyönge szellő vagy érzéki rózsaillat

Mely simogat, s betakar, míg velem itt vagy.

felsírni lenne jó

felsírni lenne jó

az elmúlt éveket

a magyarázkodásba fulladt tényeket

letenni

vagy

megrágni

kiköpni

és

elszökni

Találj rá!

Polc mélyén, porosan,

csonttá kövülve,

némán pihen a röpke

lét.

Elhagyatott helyen,

száz millió éves

nesztelen pillanat

kél.

Várlak haza, s...

… minden perc maga a nyomorúság,

lelkemre telepszik a fáradt szomorúság.

Fojtogat a hiány, a puszta lényed hiánya,

összeszorul a szívem - de hiába.

Elsodor magányom tengere,

némán ordítok a csöndbe bele.

Hattyútánc

Képlékeny őrület festett csillag-eget,

varázslatos ima nyújtott felénk kegyet.

Halhatatlan erő simította vérző,

már-már alélt testünk.

Egyszer talán...

Egyszer talán az Úr elé állok

Csendben hajtanak feléd az álmok

Fogadom neked szerelmem fényét

S adom testem – lelkem egész lényét.

Kedvesemnek

Már gyermek fejjel is csak rád vártam,

felnőve pedig vad csókjaidra vágytam…

S most itt vagy végre,

feltekintek az égre,

hálát rebegek érted,

Isten ajándékba adott téged.

A Semmi kudarca

Párás képzelet mereng ingoványos talajon a semmi közepébe.

- Itt lennék hát? Valóban itt? (Búgja egy meg nem értett hang a szél csöndjébe.)

Álom talán e nem lét a világ szomjazó mezején? 

Vak folt hordoz háta tetején.

Álmodtam egy világot

Ezüstös csillogásban arany érték,

égi tűzkő, felhőhabos ég – ék

viseltet benne.

S mindezt…

Pegazus varázslatos lehelete

perzseli vadító szerelemre,