Sorsfordító

Mindketten inkább ezt az utat vállaltuk,

mert az álszent világot mégsem állhattuk

meg milliónyi kimondatlan szó nélkül.

Csoda hát, ha sarokba bújva megrémül

bennünk a dédelgetett, színtiszta álom?

A dolgom már csak annyi, hogy ezt a három

erőt szív-szeretettel fonom egymásba

- Létanyánk születésünktől csak ezt várta -,

Jószerencse fiát otthonunkba küldi,

és mi hellyel kínálva hagyjuk leülni,

majd meséljük az életről szőtt vágyakat…

Mindről szeretnénk, hogy valóra váljanak.

Szemeinkbe nézve látja is a múltat,

szenvedéseit a szerencsétlen útnak.

Megfáradt kezeinket kezébe véve,

gyöngyházfény energiáinkat érintve

rejti szívünkbe angyalszárnyú gyermekét.

Az elhalt, beteljesületlen tervekért,

megmászhatatlanul meredek falakért,

alig hitt, imába fojtva valaha kért

megpróbáltatások hosszú sora zárul.

Sikeres, új élet az, mi elénk tárul.

Pokoli karmánkat vérünkkel lemostuk.

A harc végére, mint sehonnai koldus,

úgy állunk lobogó büszkeséggel, csendben 

(A puszta földön, és nem a messzi mennyben!)

és rabláncunk esvén fehér köddé válik…

testünk-lelkünk szabadon száll mindhalálig.

Áldást hintett fejünkre a Mindenható.

2015. 01. 22.